Dr. Joó Ferenc és neje Mathilde Heller Alapítvány
Alapítóinkról
Dr. Joó Ferenc és neje Mathilde Heller hosszas előkészítő munkát követően 2006-ban hívták életre alapítványukat a Garay János Gimnázium javára.
Dr. Joó Ferenc 1920-ban született vasutas családba Szekszárdon. Édesapja, fiát és leányát is komoly, kemény, de szeretetteljes nevelésben részesítette. A pedantéria és a rendszeretet ebből a korból eredendően végigkísérte életét.
Kisdiák korában hajóskapitányi álmokat dédelgetett magában, ezt a vágyát édesapja nem engedte megvalósítani, ezért saját bevallása szerint a gimnáziumban nem a tanulást tartotta szem előtt, mint legfontosabb preferenciát, hanem a sportot, azon belül is az atlétika volt a kedvence, tehetséges középtávfutóként tartották számon. A küzdeni akarás, a soha fel nem adás igénye, a céltudatosság, a kemény munka és a mindenkori lehető legjobb eredmény elérésének vágya ekkoriban vált számára azzá a vezérfonallá, amely mentén élte le a későbbiekben egész életét.
Szülői ráhatásra természetesen a felkészülést is komolyabban vette az évek során, minek következtében a sikeres érettségi vizsgát követően felvételt nyert a pécsi Egyetem Állam- és Jogtudományi karára, ahol a kezdetektől inkább az „Államtudományok” keltették föl az érdeklődését .
Egyetemi tanulmányai során megismerkedett és közelebbi kapcsolatba került a közgazdaságtannal is, ami későbbi életében rendkívül hasznosnak bizonyult, mert először is a végzést követően azonnal a Pénzügyminisztérium gazdasági osztályának alkalmazásába került, majd hamarosan az államtitkár személyi titkárává választotta, s ebben a beosztásban dolgozott hosszú éveken át, s melyet nagy igyekezettel és élvezettel látott el.
Dr. Joó Ferenc a második világháború befejezését követően még évekig a Pénzügyminisztérium alkalmazásában maradt alacsonyabb beosztásokban egészen 1950-ig, mikor az akkori politikai tisztogatások áldozatává vált, s elbocsátották. Ezidőtájt kezdődött életének egyik legnehezebb, kifejezetten „kalandosnak” nevezhető szakasza, mivel az előző kurzus magas rangú tisztviselőjeként igen nehezen tudott elhelyezkedni a Rákosi rezsim tombolása idején, végül egy angyalföldi textilüzemben alkalmazták - udvarsöprőként. Emberi tartása ebben a rendkívüli helyzetben is megmutatkozott, ezt a munkát, amit joggal tarthatott volna lealacsonyítónak az ő előélete alapján, szívvel-lélekkel és eredményesen végezte, olyannyira, hogy a gyár vezetői felfigyeltek rá, s az akkori kifejezéssel élve kiemelték.
Eleinte a szövőgépek beállítását, a szövőnők alapanyaggal való ellátását végezte, majd még magasabbra emelkedett a ranglétrán és művezetővé nevezték ki, ebben a pozícióban olyan jól teljesített, hogy még sztahanovista kitüntetést is kapott a női szövőbrigáddal együtt! A gyár után egy szövéssel foglalkozó háziipari szövetkezetnél vállalt munkát – jobb körülmények között és jóval magasabb fizetésért.
Az ötvenhatos, a korabeli szóhasználat szerint ellenforradalmat a fővárosban élte át, majd az utolsó pillanatban, 56-57 fordulóján jutott át a határon Ausztria felé, mielőtt lezárták a határokat.
A lágerélet kezdeti unalmas időszakát követően komoly nyelvtanulásba fogott és egy egyetemi szintű képzésben vett részt, ezt azért tehette meg, mert az osztrák állam elfogadta és honosította a Pécsen szerzett diplomáját, tehát nem kellett elölről kezdenie a tanulást. Jó szerencséje abban is megmutatkozott, hogy az akkoriban, az ötvenes évek végén a kezdeti lépéseket megtevő, de a későbbiekben szinte végtelen lehetőségeket kínáló számítástechnikai területen vált diplomás statisztikussá. Anyagiakban abban az időben még nem bővelkedett, ezért az oktatásközi szünetekben a jó fizikai kondíciót eredményező építőipari segédmunkási szerepkörben szerezte meg a létfenntartáshoz szükséges kiegészítő fizetést.
Életének következő szerencsés momentumaként megismerkedett jövendő, rendkívül szép és vonzó párjával, Mathilde Hellerrel, aki rokonaival és barátnőivel a lágerben humanitárius küldetést teljesített, s aki osztrák nemesi származása következtében baroness-i rangot viselt. Megismerkedésüket követően a hatvanas évek elején házasodtak össze, frigyükből gyermek nem született.
Dr. Joó Ferenc élete akkor került igazán a megfelelő mederbe, amikor az új diplomája megszerzése után az informatikai világcég, az IBM bécsi leányvállalata alkalmazta, majd közel három évtized után innen is ment nyugdíjba. A vállalati gazdálkodásban azidőtájt kezdett komoly szerepet játszani a számítástechnika, az élő munkaerő kiváltásában egyre inkább kezdték használni a kezdetben szobányi méretű, majd egyre kisebb gépeket. A hatvanas években az első komoly szakterület, amiben profi teljesítményt nyújtott, a bérelszámolás volt.
A másik terület, amibe hobbiként beleásta magát, s amivel szintén komoly eredményeket ért el, a tőzsdézés volt, az események folyamatos nyomon követésével, jó érzékkel szép profitra tett szert az évek folyamán.
A hatvanas évek végén kihirdetett amnesztiarendeletet követően feleségével egyre gyakrabban járt haza, itthon maradt rokonait, barátait, régi Alma Materét s szülővárosát látogatva és támogatva is, hiszen mint közismert, a Korzón látható Háry szobrot is ő ajándékozta Szekszárdnak.
Alapítvány létesítésének gondolata a Garay János Gimnázium javára már korábban is felvetődött, 1990-ben 100.000 Ft-ot és egy korszerű számítógépet ajándékozott a tanulók részére. A pénzösszeg kamatait az nyerte el, aki a legjobb pályázatot írta, „Racionális gazdálkodás” címmel. Második alapítványa 2006-ban indult útjára a Dr. Joó Ferenc és neje Mathilde Heller alapítvány célja a kiemelkedő tanulmányi, sport és egyéb eredményeket elérő tehetséges végzős diákok jutalmazása.
Az alapítónak megadatott egyik fontos vágyának beteljesülése, élete végén hosszú időt tölthetett saját házában Szekszárdon, majd hamvai is szeretett szülővárosának földjébe kerültek.